Egy rövid, alkalmi, nem túl komoly beszélgetés. Olyan helyzetekben, amikor az embereknek nincs idejük vagy kedvük, hosszasan mély beszélgetésbe elegyedni a másikkal, de kínos lenne a néma hallgatás, akkor szoktak valami semleges, semmitmondó témát elővenni, amiről pár percet lehet társalogni. Tipikus ilyen helyzetek lehetnek: egy másik résztvevővel egy rendezvényen, az eladóval a sarki boltban bevásárlás alkalmával, egy másik utassal tömegközlekedési eszközön utazva, a szomszéddal a lépcsőfordulóban találkozva, munkatársakkal kávészünetben vagy ismerősökkel egy barátod által rendezett bulin.
A németek körében ugyan nem olyan népszerű a small talk, mint Amerikában, de azért rendre ott a helye a hétköznapokban. Nyelvtanulóként pedig nagyon kényelmetlen, ha nem tudunk ilyen helyzetekben megszólalni és részt venni a beszélgetésben.
A leggyakoribb téma, amiről az emberek beszélgetni szoktak, az időjárás. Az egyik legveszélytelenebb téma, nem valószínű, hogy vitát gerjeszt, és mindenki hozzá tud szólni. (Bár a klímaváltozás témája már megoszthatja az embereket.)
További lehetséges beszédtémák small talkhoz: gyerekek, háziállatok, kertészkedés, lakásfelújítás, foglalkozás, nyaralás, szabadidős tevékenységek, rendezvények, könyvek és filmek, helyi hírek, egészséges életmód.
A németek alapvetően kerülik az olyan beszélgetéseket, amelyek konfliktushoz vezethetnek, ezért nem szokás ismeretlenekkel társalogni például a politikáról, a vallásról vagy a fociról. Hiába érdeklődik valaki a hogyléted felől, nem illik panaszkodni, betegségekről vagy személyes problémákról beszélni. Szintén tabutéma a pénz. A németek nem beszélnek az anyagi helyzetükről. Te se tedd!
Ha a szomszédasszonnyal találkozol a lépcsőfordulóban:
Hallo, Frau … Wie geht es Ihnen? – Jó napot, …né! Hogy van?
Haben Sie etwas für das Wochenende vor? – Tervez valamit a hétvégére?
A boltossal beszélgethetsz az időjárásról:
Haben Sie das Gewitter letzte Nacht gehört? – Hallotta a vihart az éjjel?
Összefutsz egy ismerőssel, akivel fél éve nem találkoztál:
Du siehst super aus. Hast du eine neue Frisur? – Remekül nézel ki. Új frizurád van?
Buszmegállóban az ott várakozóval beszélgetsz:
Haben Sie gehört, dass es in der Nähe einen Unfall gab? – Hallott róla, hogy a közelben baleset volt?
A büfénél szóba elegyedsz egy ismeretlennel:
Der Kaffee hier ist lecker. Möchten Sie auch etwas trinken? – Nagyon finom itt a kávé. Ön is szeretne valamit inni?
Egy bulin a házigazdával társalogsz:
Du hast echt schöne Blumen! Ich wollte mir auch schon mal so eine Zimmerpflanze kaufen. Wo hast du sie denn her? – Gyönyörű virágaid vannak! Én is szerettem volna máregyszer egy ilyen szobanövényt venni. Hol szerezted?
Egy rendezvényen egy másik résztvevőt kérdezel:
Dieser Vortrag war echt interessant. Wie hat es Ihnen gefallen? – Ez az előadás tényleg érdekes volt. Önnek hogy tetszett?
Beszélgetés befejezése:
Ich will Sie nicht weiter aufhalten. – Nem akarom tovább feltartani.
Es war nett, ein bisschen zu plaudern. – Jó volt, egy kicsit elbeszélgetni.
Entschuldigung, ich muss weiter. Ihnen noch viel Spaß! – Elnézést, mennem kell. Minden jót Önnek!
Halmai Erika vagyok, némettanár. Német nyelvterületen élő, felnőtt nyelvtanulóknak segítek, hogy bátrabban és magabiztosabban tudjanak németül beszélni.
Ha félsz megszólalni németül, vagy frusztrál, hogy nem jutnak eszedbe a szavak és a nyelvtani szerkezetek, amikor németül kell beszélned, nálam jó helyen jársz. Németóráimon célirányosan a beszédet gyakorolhatod, hogy megtanulj magabiztosan kommunikálni németül, és könnyebben boldogulj külföldön.
Magánóráim mellett tavaly megnyitottam az Online Német Nyelvklubot, ahol csoportos foglalkozásokon is részt vehetsz és gyakorolhatod a beszédet.
Nézz be hozzám: LINK
Feliratkozás az Iránytű Németországban Hírlevelére
Szeretnéd, hogy rendszeresen tájékoztassunk aktuális újdonságainkról?
Akkor iratkozz fel hírlevél szolgáltatásunkra, és havonta néhány alkalommal e-mailben küldjük el legfrissebb hírlevelünket.
Tippek és tanácsok Németországból
Copyright Iránytű Németországban 2023 Minden jog fenntartva
Kéthetente értesítést kapsz az új cikkekről