Iránytű Námetországban

Felelősségbiztosítás

A felelősségbiztosítás az általunk okozott személyi,-tárgyi,- és vagyoni károkat téríti meg, hogy ne kelljen mélyen a zsebünkbe nyúli, ha baj van. Az legfontosabb biztosítás Németországban!

Felelősségbiztosítás

A felelősségbiztosítás az általunk okozott személyi-, tárgyi- és vagyoni károkat téríti meg, hogy ne kelljen mélyen a zsebünkbe nyúli, ha baj van. Az legfontosabb biztosítás Németországban!

Az egyik legfontosabb alapbiztosítás Németországban, amit általában minden főbérlő kér az albérlőtől. A kockázat, hogy valakinek kárt okozunk a magánéleti tevékenységünkkel, a munkánk során, vagy autóvezetés közben, meglehetősen nagy, és gyakran előforduló probléma. Egy pillanatnyi figyelmetlenség és máris kárt okozhatunk barátunknak, szomszédunknak, ismerősünknek vagy egy ismeretlennek.

Ha valakinek kárt okozunk, az azt jelenti, hogy kártérítési kötelezettségünk keletkezik. Saját pénzünkből meg kell téríteni az okozott kárt és mélyen a zsebünkbe nyúlni. A károkozás történhet véletlenül, figyelmetlenségből, hanyagságból, vagy akarattal is. Az is előfordulhat, hogy nem mi okoztuk a kárt, hanem a gyermekünk, vagy a vállalkozónak az alkalmazott. Ilyenkor biztonságot nyújt egy megfelelő felelősségbiztosításból fakadó támogatás.

Ne aggódj itt vannak jogaid és tiszteletben is tartják azt, nem feleslegesen fizetjük a biztosításainkat. Jó ha tudod Németország a biztosítások országa, itt mindenre kötnek az emberek biztosítást. Nem csak a fizetésünk magasabb Magyarországhoz képest, hanem a kiadásaink is!

Fontos!

  1. Ha nem fizeted ki a biztosítási összeget (általában 14 napon belül), már nem tudod igénybe venni a szerződésedben foglalt szolgáltatásokat, azaz egy kár eseménynél nem téríti meg helyetted a biztosító az összeget és úgymond feleslegesen fizetted a biztosításod!
  2. Az üveg töréseket nem minden esetben tartalmazza a felelősségbiztosítás, ezért érdemes egyet pluszban kötni. Az alapbiztosítási csomagunk az üveg biztosítást is tartalmazza, amiben évente kétszer ingyenesen megtudod csináltatni a családban lévő telefonok kijelzőjét.
felelősségbiztosítás

 

Néhány példa miért is érdemes felelősségbiztosítást kötni:

  • Gyermeked játék közben megkarcol egy parkoló Porsche-t
  • Véletlen leversz a Media Marktban egy drága TV-t
  • Költözés közben összetöröd a barátaid tükrét
  • A munkahelyeden elrontasz egy nagyon drága gépet vagy terméket
  • Rossz pénzügyi tanácsot adsz egy jó barátnak
  • Elütsz valakit az utcán és fizetned kell a kórházi kezelési költségeit és fájdalom díjat is követel

Mit tartalmaz a nálunk (Generali) kötött felelősségbiztosítás?

Az egy háztartásban élő személyekre egyaránt érvényes, szóval nem kell mindenkire egyenként kötni. Gyermekek esetében 18 éves korig vagy tovább, ameddig tanulnak. Nagyszülőknél pedig 50 éves kortól nem szükséges külön biztosítást kötni.

  • 50.000.000 €- ig biztosít
  • Munkahelyi, banki, postai  kulcsok elvesztése
  • Gondatlanságból okozott károk
  • Európán belül bérelt idegen járművek biztosítása (Mallorca-Police)
  • Mellékállásban végzett vállalkozói tevékenységre nem szükséges külön biztosítást kötni, mert a Generali azt is biztosítja (22.000 € bevételi határ alatt)
  • A Notebook, amiket a gyermek kap az iskolában
  • Privát személyként alkalmazott babysitterek és cserediákok utáni kötelezettség
  • Unokák által elkövetett károk
  • Az adatcsere és internet használati károk
  • ……..

A csoportunkban olvashattok biztosítási káreseményekről, amik ügyfeleinkkel történtek, hasznos információkkal gazdagodhattok és nem csak reklámot fogtok látni! 

 ITT TUDSZ CSATLAKOZNI! 

Azon ügyfeleink, akik egy biztosítási alapcsomaggal rendelkeznek nálunk (Generali), megkapják a részletes kötvényüket magyar nyelven is! Amelyet tilos továbbadni, lemásolni vagy tovább értékesíteni, mert jogi következményekkel jár!


SZERETNÉL EGY FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁST KÖTNI? VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!

Milyen előnyökkel jár, ha alapbiztosítási csomagot kötsz!

4 különböző biztosítási fajtát tartalmaz, amelyek csomagban sokkal olcsóbbak, mint egyenként megkötve (ITT gombra kattintva olvashatsz róluk részletesebben). Érdemes ezeket egy biztosítónál megkötni, mert akkor nem csak több szolgáltatást kapunk, hanem kár esetén tudjuk kihez kell forduljunk és nem több felé rohangálni a szabadidőnkben. Akik általunk kötik a biztosításokat, nem kell a szabadidejüket elvesztegetni egy káreseménynél, mert mi minden ügyintézést elvégzünk helyettük. Továbbá nekünk közvetlen kapcsolataink vannak a biztosítókkal és nem kell annyit várakozzunk, mint a biztosítottnak.

  1. Felelősségbiztosítás (Haftpflicht)
  2. Lakásbiztosítás (Hausrat) ITT
  3. Balesetbiztosítás (Unfall)ITT  
  4. Üvegbiztosítás (Glas) ITT

Aki rendelkezik egy általános csomag biztosítással (felelősség,-lakás,-baleset,-üvegbiztosítással), 30% kedvezményt kap az autóbiztosításából, hibrid/elektromos autó esetén 40%-ot! Aki csak egy balesetbiztosítást szeretne, számára10-20% kedvezményt tudunk adni! Van lehetőség a jelenlegi biztosításod áthozni hozzánk (Generali), ami által Te is megkaphatod a kedvezményeket, csak vedd fel a kapcsolatot a hozzád legközelebb lakó ügyintézőnkkel! 

Az elérhetőségeik ITT!

Egy ingyenes szolgáltatási csomagot kapsz a biztosításaid mellé, amit úgy neveznek “Wohnungschutzbrief” és az alábbiakat tartalmazza: 

lakasbiztositas_feleősségbiztosítás

  • végszükség esetére kulcs szolgálat (zárcsere esetén) 500 EUR-ig
  • elektromos készülékek kihagyása esetén (az első munkaóra költségeit mi álljuk)
  • nyílászárók installációs szolgáltatás szükség esetén 500 EUR-ig
  • elektromos installációs szolgáltatás szükség esetén 500 EUR-ig
  • gyermekmegőrzés szükség esetén 500 EUR-ig
  • háziállatok elhelyezése és ellátása szükség esetén 500 EUR-ig
  • szükség esetén fűtés kiesés 500 EUR-ig
  • pótfűtés elállítása 500 EUR-ig, amelybe 50 EUR-s önköltség is beleszámítható a munkaeszközök
  • kártevőirtás 500 EUR-ig
  • darazsak, lódarazsak és méhek eltávolítása 500 EUR-ig
  • duguláselhárítás 500 EUR-ig
  • pszichológiai krízis tanácsadás betörés, rablás és más erőszak esetén

Fentebbi szolgáltatások biztosított összköltsége egy biztosítási évre 3.000 EUR.

  • Ezen felül gondoskodik adatmentésről is vírustámadás és zsaroló támadások esetén, és ezeknek költségeit teljes mértékben a biztosító állja.
  • Támogatják még emellett okos otthonának riasztása esetén (smart home szükség center), ezek
  • mellett az okiratnak megfelelően a következő szolgáltatásokat is nyújtanak:
  1. szállás megszervezése szükség helyzetben
  2. szükség esetén lakásmegőrzés
  3. bútorok elhelyezése szükség esetén
  4. dokumentumok archiválása és beszerzése (dokumentum letét)
  5. kézművesek és szakemberek költségeit a biztosítás nem tartalmazza
  • IT-Assistance:

Üzemeltetnek egy forró drótot számítógépek, telefonok és egyéb otthoni elektronikai készülékek beállítása esetére német ügyintézővel.

A következő szolgáltatásokat nyújtják:

  • online adatmentés 10 GB-os felhőtárhellyel
  • kiber biztonsági forródrót az internet használat bármely veszélye esetén (pl.: cyber-mobbing, cyber-crime)

Ezen szolgáltatások igénybe vételéhez rendelkezésére áll az év minden napján a nap minden órájában egy ügyfélszolgálat a következő telefonszámon: +49 8955987661. (csak német nyelven)

Az Iránytű Németországban előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a www.iranytunemetorszagban.de weboldal tartalmának egészét vagy bármely részeit bármilyen formában reprodukálni, átruházni, terjeszteni vagy tárolni. 

 

Forrás:
https://www.generali.de/privatkunden/
Deutsche Vermögensberatung Akademie

 

Szerző
Papp Alexandra
Vermögensberaterin

Kontakt

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Feliratkozás az Iránytű Németországban​ Hírlevelére

Szeretnéd, hogy rendszeresen tájékoztassunk aktuális újdonságainkról?
Akkor iratkozz fel hírlevél szolgáltatásunkra, és havonta néhány alkalommal e-mailben küldjük el legfrissebb hírlevelünket.

Ne maradj le az újdonságokról!

Iránytű Németországban

 – Tippek és tanácsok Németországból –

Copyright Iránytű Németországban 2023  Minden jog fenntartva

Spórolhatsz! Legyél tájékozott!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kéthetente értesítést kapsz az új cikkekről