Állami vs privát betegbiztosítás

Németországban kétféle beteg biztosítás van, egyik a magán- a másik az állami betegbiztosítás.

Állami vs privát betegbiztosítás

Állami vs privát betegbiztosítás - GKV vs PKV

Németországban kétféle beteg biztosítás van, egyik a magán- a másik az állami betegbiztosítás. Mind a kettő rendszernek megvannak az előnyei és természetesen ugyan úgy a hátrányai is, de erre az összehasonlító témára később még visszatérünk addig még hagy mondjak el 1-2 unalmas dolgot, amit páran már esetleg tudnak.

A 2009. január 1-én hatályba lépett törvény szerint a Németországban tartózkodó lakosok és munkások kötelezően betegbiztosítást (Krankenversicherung) kell kössenek, különben saját maguknak kell kifizetni a kórházi számlákat.

 

Állami vs privát betegbiztosítás

Első körben az államiról (GKV)mesélek hiszen ez többeket érint.

Mindenki aki munkát vállal Németországban (mindegy, hogy beosztottként vagy egyéni vállalkozóként) és havi bruttó 5.362,50 Euro alatt keres azautomatikusan állami betegbiztosított lesz, aki ez fölött az eldöntheti, hogy melyiket választja.

Jó tudni.

Németországban 97 darab állami betegbiztosító cég van, de nem mindegyik elérhető mindegyik régióban. 37 darab van, akik közül egész Németországban választhatunk, mindegyik különböző tarifával és szolgáltatással rendelkezik ami által mindenki ki tudja választani a számára megfelelőt (itt megjegyezném érdemes utána nézni tartományonként melyik a számunkra kedvezőbb).

A biztosítási összeg nagyjából mindenhol megegyező viszont biztosítónként lehet változó, az átlag a bruttó fizetésünk 14,6 % át jelenti, amit, felesben fizet a munkaadó és a munkavállaló.

2022-ben a Covid-19 járványra hivatkozva néhány biztosító megemelte a fizetendő összeget. Nagy pozitívum viszont az, hogy a betegbiztosításunkkal az élettársunk, feleségünk, de még a 25 év alatti gyermekeink is díjmentesen biztosítottak egész Európa szerte, illetve nem utólagos az semhogy a legtöbb biztosítónak vannak bónusz programjai, amivel akár éves szinten 100-200 Eurót is visszakaphatunk, ami néha jól jön.

Évente egyszer lehet az állami betegbiztosítók között váltani.

Állami vs privát betegbiztosítás

Ha szeretnél Te is éves szinten 350 Euro bónuszt a betegbiztosítódtól, akkor vedd fel a hozzád legközelebb eső tanácsadónkkal a kapcsolatot és segít INGYENESEN betegbiztosítót váltani. LINK

Állami vs privát betegbiztosítás

Most pedig a Privát Betegbiztosításról (PKV)

Mint fentebb már említettem azok az alkalmazottak, akiknek a bruttó fizetésük meghaladja az 5.362,50 Eurót azok léphetnek be, illetve bevételtől független a magánvállalkozók és diákok is.

A járulékok jövedelemfüggők és az egészségi állapottal, életkorral és a biztosítási szolgáltatás terjedelmével vannak szoros összefüggésben. A biztosítás rendszere jóval kiterjedtebb, mint az állami egészségbiztosításé. Ezenfelül a szolgáltatások maximálisan a biztosított igényeihez igazíthatók.

A biztosítottnak a teljes kezelési költséget előre meg kell fizetnie. A biztosítás ezeket a költségeket számlabenyújtás ellenében megtéríti.

Sajnos itt a családtagok nem automatikusan biztosítottak azért nekik külön kell kötni. A PKV egész Európán belül felhasználható (esetleg, ha nyaralás közben történne valami), Európán kívül csak 1 hónapi tartózkodást bezárólag fizet.

Kicsit, hogy jobban átláthatóbb legyen az egész itt egy összehasonlító táblázat a szolgáltatásokról.

Állami vs privát betegbiztosítás

Remélem sikerült valamelyest segíteni, ha további kérdéseitek merülnek fel a témákban az Iránytű Németországban Csapata nagyon szívesen áll a rendelkezésetekre.

Az állami betegbiztosításról ITT olvashatsz részletesebben.

A privát betegbiztosításról ITT olvashatsz részletesebben.

Szeretnéd, hogy rendszeresen tájékoztassunk aktuális újdonságainkról? Akkor iratkozz fel hírlevél szolgáltatásunkra és e-mailben küldjük el legfrissebb hírlevelünket. LINK

Forrás: https://www.krankenversicherung.net/gesetzliche-private-krankenversicherung

A cikket Ormándi Zoltán írta.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Send message


Feliratkozás az Iránytű Németországban​ Hírlevelére

Szeretnéd, hogy rendszeresen tájékoztassunk aktuális újdonságainkról?
Akkor iratkozz fel hírlevél szolgáltatásunkra, és havonta néhány alkalommal e-mailben küldjük el legfrissebb hírlevelünket.

Ne maradj le az újdonságokról!

Iránytű Németországban

Tippek és tanácsok Németországból

Copyright Iránytű Németországban 2023  Minden jog fenntartva

Spórolhatsz! Legyél tájékozott!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kéthetente értesítést kapsz az új cikkekről