Az a megtiszteltetés ért májusban, hogy meghívást kaptam néhány kollégámmal együtt a Nürnbergi Deutsche Bankba az igazgatója által. A találkozón egy kisebb oktatáson is részt vettem, ahol ismertették a jövőbeni újdonságokat, lehetőségeket, amiket az ügyfeleink számára nyújthatunk.
Az előadás megkezdését követően a prezentáció közben megköszönték a legjobb partnereknek a munkájuk. Ezen partnerek között én is szerepeltem, összesen csak 4-en kaptunk hasonló kinevezést. Nagyon boldog voltam, mert ez az jelenti számomra, hogy igazán jól végzem a munkám. A képen láthatjátok az elismerést, amelyet jövőre is szeretnék elnyerni. 🙂
Ezt az elismerést azért kaptam, mert azok közé a tanácsadók közé tartozhatok, akik a legtöbb ügyfélnek segítettek sikeresen különböző banki szolgáltatásokban, mint például:
Csoportvezetőként a célom, hogy Németország egész területén személyesen támogatni tudjuk ügyfeleink a banki ügyekben és felkészítsük a sikeres hitelfelvételre. Olyan szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezünk, hogy bárki vehet fel hitel, ha követi a tanácsaink.
Ha hitelfelvételen töröd a fejed, akkor a weboldalunkon a Kapcsolat-nál találod meg tanácsadóinkat. Válaszd ki a hozzád legközelebb lakó tanácsadónk és kérj egy személyes tanácsadást, hogy a te hiteligényesed is sikeres legyen.
Többet szeretnél megtudni a hitelfelvételről? Látogass el a weboldalunkra:
Személyi hitel és hitelkiváltás LINK
Lakás-, házvásárlás és finanszírozás LINK
Üdvözlettel: Papp Alexandra
Biztosítás, autóvásárlás, befektetés. Befektetési és pénzügyi tanácsadó. Több éves tapasztalat a német biztosítási területen. Új autó vásárlásban ingyenes segítségnyújtás.
Feliratkozás az Iránytű Németországban Hírlevelére
Szeretnéd, hogy rendszeresen tájékoztassunk aktuális újdonságainkról?
Akkor iratkozz fel hírlevél szolgáltatásunkra, és havonta néhány alkalommal e-mailben küldjük el legfrissebb hírlevelünket.
Tippek és tanácsok Németországból
Copyright Iránytű Németországban 2023 Minden jog fenntartva
Kéthetente értesítést kapsz az új cikkekről